Témák és trendek
2014/2015 divaszínei

A frankfurti Heimtextil a világ legnagyobb lakástextil-vására. Nemcsak a számok lenyűgözôek (2718 kiállító a világ 133 országából, 67 ezer látogató), hanem az a gondos elôkészítô munka, ami mindezt megelôzi. Egy árubemutatóra, legyen az akármennyire is gazdag, nem biztos, hogy érdemes felkerekedni. Azonban az olyan seregszemlére, ami nem csupán áttekintést ad, hanem felvázolja a jövôképet is, feltétlenül fontos.

Az idén a kiállítás szervezői az angol Franklin Till design konzulens céget bízták meg azzal, hogy dolgozza fel a meghívott szakértők trendjavaslatait és ennek alapján határozza meg az idei alapkoncepciót. A Heimtextil 2014/15 Trendkönyvének bevezetőjében Isaac Newton harmadik törvényére utalnak, amely szerint két test kölcsönhatásakor mindkét test erővel hat a másikra, ezek az erők egyenlő nagyságúak és ellentétes irányúak. Így született meg a PROGRESS/REVIVE jelmondat (talán Haladás/Újraélesztés-ként fordíthatnánk). A szó szerinti fordításnál – ami egyébként reménytelen – lényegesebb a jelmondat tartalma, az, hogy egyfelől a trendeknek meg kell felelni az új technika teremtette kihívásoknak, másfelől érdemes visszatekinteni a hagyományokra, hiszen csak azok ismerete adhat biztos alapot az újításokhoz is.
A két szóból álló jelmondat jegyében határozták meg a trendszíneket és a 2014/15-re javasolt színtáblát, összesen négyet.

PROGRESS
Az elsőt a GENERATE COLLISION! (Hozz létre ütközést, ütközz bátran) címmel fogták össze; lényege az, hogy a tervezőknek minden eddiginél inkább kell kísérletezni az új anyagokkal, technológiákkal, amelyek megismételhető, de mégis egyedi eredményeket hoznának. A különböző algoritmusok felhasználásával tömegesen előállítható olyan termék – például nyomott mintás textil -, amelyben a digitális technikának köszönhetően a minták hasonlítanak ugyan egymáshoz, egymással összhangban vannak, azonban anélkül, hogy akár csak kettő is teljesen azonos lenne. Ezzel a felfogással függ össze az is, hogy az idén a vásáron a főszereplők – pedig nem informatikai bemutatón voltunk – a digitális nyomtatók voltak. Az ismert számítógépes óriás, a HP mellett számtalan kisebb cég állított ki digitális nyomtatókat. Az otthoni használatból is ismert készülékektől ezek alapvetően méretükben tértek el, hiszen akár négy-öt méter hosszúságúak voltak és a tintapatronok is kannányi méretűek, ám a lényeg azonos volt: a vezérlés számítógépről történt, a képernyőn látható mintát nyomtatta ki a gép, csak nem papírra, hanem szinte tetszés szerinti szövésű textilre.
A másik trend, amelyet az ENGINEER NATURE! (Tervezd a természetet!) jelmondattal foglaltak össze, azt fejezi ki, hogy a designerek, támaszkodva a legújabb biológiai kutatások eredményeire, természetes, új anyagokat hozzanak létre. Példának említhetjük Suzanne Lee úttörő munkáságát, amelynek során édesített zöld teához adott baktériumflórát, majd ezt több hétig fermentálta és így állított elő cellulózt, amit aztán a szokásos módon, a rétegeket egymásra préselve tetszés szerint felhasználható, textil jellegű alapanyagot hozott létre. Számos, ehhez hasonló kutatás zajlik napjainkban, és a designerek összeállítottak egy színtáblát, amelyet éppen az ilyen és ehhez hasonló innovációk ihlettek.

REVIVE
Talán éppen a túlságosan is szintetikus világunkra válaszul ellenpontként egyre nagyobb az igény, hogy kapcsolatba kerüljünk a természeti világgal. Az EXALT PURITY! (Tiszteld a tisztaságot!) a valóság minimalista megközelítését és a természetes nyersanyagoknak szinte spirituális tiszteletét tartalmazza. A tervezők igyekeznek meghagyni az anyagok valódi, természetes szépségét, ezzel keltve visszafogott, ám kétségtelenül luxus jellegű megközelítést. A tervezők újragondolják az állati eredetű anyagok újrafelhasználását oly módon, hogy elkerüljék a szükségtelen pazarlást. Az állat minden részét felhasználják, beleértve a szőrméjét, csontjait, hangsúlyozva az állat életének teljes egészében való tiszteletét.

A REJUVENATE CRAFT! (Újítsd meg a kézművességet!) a hagyományos, régi kézműves technikák felfedezése, újraélesztése, ami igen nagy lehetőségeket rejt. Ellentétben az egyéb irányzatokkal, ez esetben a legegyszerűbb, leghagyományosabb anyagok (sokszor hulladékok) egyszerű szerszámokkal vagy azok nélküli feldolgozásával teremtenek egyedi, művészi értéket hordozó terméket.

Berényi János
Balra
Jobbra
Lapozzon bele

Bejelentkezés

E-mail:

Jelszó:

hirdetés