Bézs és homok (260 m2)
2006/11     Fotó: Barbay Csaba, Flashback Photo     Szöveg: H. Tóth Hajnalka
A dekoratőr, grafikus feleségnek nem igazán tetszett az az elhanyagolt terület, amelyen férje fel kívánta építeni leendő otthonukat. De a családfő – építész szakmájának köszönhetően – meglátta a telekben rejlő értékeket. Egy horvát tengerparti ház tervei alapján, amelybe egy közös nyaralás alkalmával szerettek bele, el is kezdte megtervezni otthonukat. A lakásbelső minden négyzetcentijét együtt találták ki és valósították meg, így tökéletes az összhang. Fa, mészkő, üveg és fém elemek lettek a főszereplők. Nem erőltették a ma oly sok helyen látható mediterrán stílust, inkább a nagy üvegfelületekre helyezték a hangsúlyt, mert szeretik, hogy otthonukat egész nap beragyogja a természetes fény. A hatalmas eltolható ablakok másik előnye, hogy a kert szinte karnyújtásnyira van, mondhatni a lakás részévé vált. A nappali, a konyha és a játszórész egy légtérben helyezkedik el, ez a gyerekek miatt volt fontos a családnak, az ilyen típusú enteriőröknél csak a különböző funkciókat kiszolgáló terek megfelelő tagolására kell odafigyelni. A színek kiválasztása a háziasszony ízlését dicséri, aki homogén, egységes színvilágot képzelt el otthonába. Egy mai modern lakásból azonban nem maradhatnak el a high-tech kiegészítők sem, ezt az irányt a konyha bárszékei és az elektronikai berendezések képviselik. Hosszú lépcső vezet fel az emeleti, intim részbe, ahol két fürdőszoba, a gyerekszoba, a vendégszoba, a szülői háló és a gardrób helyezkedik el. Majdnem minden szobából ki lehet menni a teraszra, így bárhol járunk a lakásban, elénk tárul a közeli erdő nyugtató és csodálatos látványa. Mindannyian szeretik ezt a helyet, hiszen a környezet jó levegője és nyugalma egy többgyermekes család számára elengedhetetlen. Nem csoda, ha úgy érzik, álomotthonuk van.
Hozzászólások
0 hozzászólás
Lapozzon bele

Bejelentkezés

E-mail:

Jelszó:

hirdetés