Klasszikus elegancia (190 m2)
2009/7     Fotó: Berényi János     Szöveg: Jenei Enikő     Lakberendező(k): Jenőfi Réka
A mai minimál és retro világában igaz ajándék a tervező számára, ha a megbízás egy, az angol villák klasszikus hangulatát visszaadó ház tervezésére szól. Ezért is fogadta örömmel Jenőfi Réka lakberendező a fiatal házaspár felkérését. A neobarokk villa az elmúlt évtizedek, a múlt értékeit veszni hagyó lakásviszonyainak minden jelét magán hordozta. Állapotban egyszerűen leírhatatlan volt. Beosztása sem felelt meg a mai kor követelményeinek, ezért a munka építészeti tervezéssel kezdődött. A mai építkezési viszonyokra általában nem jellemző módon, a lakberendező a kiváló építészcsapattal és a kifogástalan munkát végző kivitelezőkkel az első pillanattól együtt dolgozhatott. Az eredeti tervek szerint a ház földszinti része volt a lakás, konyhából nyíló cselédszobával és nem túl reprezentatív, bár ablakos fürdőszobával, szűk előszobával. A hangsúly a fogadó tereken volt. A tetőtér, minthogy eredetileg nem lakás céljára épült, az elmúlt negyven év lakóinak – finoman szólva leleményességének – köszönhetően alakult lakássá, ha egyáltalán a körülményeket így lehet nevezni. Az építészek elsődleges feladata volt a ház külső megjelenésének megőrzésével a két teret egy lakássá, a tetőteret kényelmesen használható emeletté alakítani. Így jöhetett létre az a reprezentatív kétszintes lakrész, amely a földszinti eredeti lakás és a külön megközelíthető tetőtér egybe nyitásával keletkezett.
Hozzászólások
0 hozzászólás
Lapozzon bele

Bejelentkezés

E-mail:

Jelszó:

hirdetés