Keretbe foglalt panoráma (220 m2)
2011/1     Fotó: Barbay Csaba, Flashback     Szöveg: Berényi Boglárka     Lakberendező(k): Gerőfi J. Petra
Ideális esetben már a tervezés fázisában kérhetjük lakberendező segítségét. Persze ez sem garancia arra, hogy minden a terv szerint fog haladni, hiszen nemcsak elképzeléseink, hanem lehetőségeink is változnak az építkezés folyamán. Ám ennél a háznál a másfél évvel korábban papírra vetett, három dimenziós terv teljes mértékben megvalósult. Minden olyan lett, és oda került, ahová azt képzelték. És ne gondolják, hogy ez csupán pénzkérdés. Az eltökéltség, a kölcsönös bizalom és a kitartás sokkal többet nyomott a latban. Ajánlás útján találkoztam a tulajdonosokkal – meséli az enteriőrtervező Gerőfi J. Petra –, akik szerencsére még az építési engedély megérkezte előtt kerestek meg a ház terveivel. Egy-két dolgon már ebben a fázisban változtattunk, de jelentős beavatkozás nem történt. Szerencsére a tulajdonosok pontosan el tudták mondani, hogy milyen hangulatú, jellegű otthonra vágynak. A feladatom az volt, hogy mindezt láthatóvá tegyem a számukra: vágyaikat, elképzeléseiket konkrét anyagokba, formákba és bútorokba fogaljam bele. (Arról nem is beszélve, ha több időnk van a tervezett dolgoknak utánajárni, azzal komoly pénzt spórolhatunk meg.) A tapasztalat szerint e téren a hölgyek veszik át az irányító szerepet, és ez ebben az esetben is így volt. A férj a tervek elkészültekor áldását adta az együttműködésre, és nekiindultunk a másfél éves, izgalmas, kihívásokkal teli közös munkának.
Hozzászólások
0 hozzászólás
Lapozzon bele

Bejelentkezés

E-mail:

Jelszó:

hirdetés