Gombhoz a kabátot (130 m2)
2011/5     Fotó: Berényi János     Szöveg: Joó Annamária     Lakberendező(k): Joó Annamária
A főváros egyik csendes, belvárosi utcájában található napfényes lakásuktól nem szívesen váltak volna meg tulajdonosai. A jó közlekedés, az iskola és a munkahely közelsége mind a lakás mellett szólt. Életünk során folyamatosan változunk, és ezzel együtt lakásunkkal szembeni elvárásaink is változnak. Elérkezik az a pillanat, amikor dönteni kell, hogy belevágunk egy komolyabb átalakításba, vagy megváltozott igényeinknek megfelelő, új lakást keresünk. Vendéglátóink hosszas mérlegelés után az átépítést választották. A fővárosi, három egybenyíló szobával rendelkező, tipikus nagypolgári lakás tíz évvel ezelőtt már átesett egy átalakításon. Akkor egy folyosó kialakításával külön bejáratúvá tették a szobákat. A jelenlegi felújítás során, a különböző funkciójú terek újraértelmezésével és némi átépítéssel lehetővé vált egy vendégszoba és egy dolgozórész kialakítása is. A meglévő bútorok, tárgyak közül csak néhány volt, amelyhez a tulajdonosok ragaszkodtak. Ezek egyike a nappali bordó függönye, ami a színvilág kialakításának kiindulópontjává vált.
Hozzászólások
0 hozzászólás
Lapozzon bele

Bejelentkezés

E-mail:

Jelszó:

hirdetés