Egy évig keresgéltem lakást a környéken. Szinte alig volt más elvárásom, mint hogy legyen egy kisebb-nagyobb terasza vagy erkélye, akkora, ahol egy asztalt úgy négyen-hatan körbe tudunk ülni. Aztán jött ez a hirdetés, szinte elém ugrott az utcán, csak a hatalmas teraszt ábrázolta, de volt hozzá lakás is; azóta éljük, élvezzük, gondozzuk és engedelmeskedünk neki.
Az ott élők igényeire szabott, szerethető, harmonikus otthonban jártunk, amelyben magától értetődő természetességgel él egymás mellett modern és rusztikus, a régi korok hangulatát idéző tárgyi világ és némi ipari ihletettség.
Szerettem volna minimál, de mégis meleg hangulatú otthont teremteni, ami fehér, de nem rideg. Modern, de otthonos teret kialakítani. Ahol jól érezzük magunkat kettesben, de nagy családdal, illetve barátokkal is, télen-nyáron. Egy olyan lakást, ami minket szolgál. Ez egy kétszemélyes legénylakás.
Vendéglátónk a válása után olyan menedékre vágyott, amely minden szempontból megfelel igényeinek: legyen barátságos, férfias, otthonos, modern és ne legyenek benne sarkok. Így amikor rátalált az akkor még szerkezetkész, tetôtér-beépítéses terézvárosi lakásra, nem sokat tétovázott.
Külföldrôl hazatérô tulajdonosok meglévô lakásuk komplett felújítása és egyes helyiségeinek újratervezése mellett döntöttek. A háromgyerekes család életvezetési szokásait figyelembe véve azzal a céllal készült minden, hogy egyszerre lakjanak igényes, szép környezetben, ugyanakkor kényelmesen.
A tágas lakás egy 1930-ban épült „romjaiban is gyönyörű” villaépület padlásának helyén alakították ki a ház teljes körű felújítása során. Az ódon, villa jellegű épület tizenöt éve volt már lakatlan, a kert a híres „Titkok kertje” filmre emlékeztetően, áthatolhatatlan volt a vadszőlők és vadrózsák erdejétől. Amikor a nagycsalád két generációja társasháznak megfelelő átépíthető házat keresett, éppen egy májusi napon, a csendesen szemerkélő esőben az orgonák csodás illata járta át az utcát és a ház körüli kertet. Ez az illat és a kert titokzatossága, valamint a remekül megépített házban rejlő lehetőségek eldöntötték, hogy ez a hely lesz a két család új otthona. Az építési engedélyre sokáig kellett várni, de mire elkezdődhetett az...
Lakás és tulajdonosa viszonyában a harmónia talán a legfontosabb összetevő. Vajon mennyire tükrözi az otthonunk, privát életünk színtere a személyiségünket? Egyéni hozzáállásunk, maximalizmusunk hogyan jeleníthető meg a berendezésben? Mi lehet a kulcs, ami egységgé szervezi a látszólag különálló tereket? Vendéglátónk lakásában találtuk meg a válaszokat… Tágas, világos terek, első pillantásra is minőségi anyagok, változatos burkolatok, letisztult formák, melegséget, otthonosságot sugalló színek, fények – mindez mindenfajta hivalkodástól mentesen teremti meg a lakás eleganciáját. A tetőtéri lakás különlegességének azonban több összetevője van. Az épülő zuglói társasház legfelső emeletén két különálló lakást hirdettek meg, melyek összenyitásából...
A tágas tetőtéri otthon kialakításakor a kisgyermekes házaspár szempontjai a panoráma érvényesítése és a minőségi anyagokból összeállított, trendi elegancia megteremtése volt. A stílusuknak megfelelő berendezést a Spirit Home-ban találták meg. Az átalakítás során a 3. és 4. emelet között kibontották a födémet, feljárónak könnyű szerkezetű gipszbeton lépcsőt építettek. A beosztás megváltozott: a régi nagy fürdőszobából lett a hálószoba és a vendégmosdó. A konyhát áthelyezték és – a legnagyobb kihívásként – az egyik hálót – ahonnan a legszebb a panoráma – terasszá alakították. Az eredeti 2,60 cm-es belmagasságot a tető szarufa síkját követve megemelték 4. méterre, szigetelték, gipszkartonnal burkolták és 14 tetőtéri ablakot építettek be, amitől...
Különös képesség kell ahhoz, hogy valaki romokban is meglássa a lehetőséget, töredékekben az egészet. Vendéglátónk, ennek az egri tetőtéri garzonlakásnak a tulajdonosa ezen kiválasztottak közül való, és a lakberendezővel összefogva kisebb csodát műveltek ebben a huzatos padlástérben. Nem is saját magának, a húgának keresett eladó lakást Györgyi, amikor rábukkant erre a beépítésre váró padlásra, ahol szigetelés híján még a tetőcserepek is látszottak, sőt galambok fészkeltek háborítatlanul. Amibe azonnal beleszeretett, az a bejárati megoldás volt, ahogy az alsóbb szinten lévő ajtón át belépve, a lépcső tetejére érve egyszerre kinyílik a tér, és elénk tárul minden szépsége. Most legalábbis teljes pompájában megmutatkozik, miután nemes egzóta fával burkolták a...
Átváltozás volt a javából: ahogyan egy hölgy ledobja a sportszerkót és elegáns, délutáni partira öltözik át, úgy varázsolták újjá ezt a tetőtéri otthont. A valamikori natúr faanyagok, cseresznye színek és sárgák által meghatározott tér finoman elegánssá nemesedett, klasszikus, modern és természetes elemeket ötvöző harmóniája által. A szép, klasszikus berendezési tárgyakat nem cserélték ki, csupán átfestették egy szép, antikolt fekete árnyalatra, amelytől az egész egyszerre modern, elegáns és divatos is lett. Nemes anyagok és elegáns, mindig divatos színek dominálnak – a fehértől a szürkék árnyalatain át a feketéig. Frissíti a teret a fehérre festett tetőszerkezet, mellette még különlegesebben hatnak a nyers téglafelületek. Mindez remek háttér az egyszerre...
Hosszú távra tervezett a fiatal házaspár, amikor az új építésű, társasházi lakást szerkezetkészen megvásárolták. A lakás mérete megfelelt nekik, a belső beosztást pedig, amellyel nem voltak megelégedve, még beköltözés előtt átalakíttatták. A legfelső szinten elhelyezkedő lakás tulajdonképpen egy kétszintes tetőtér összesen százhuszonnégy négyzetméter hasznos alapterülettel, mely körülbelül fele-fele arányban oszlik meg a két szint között. A mindkét szinten ferde tetőtéri falsíkok és a lépcső számára betervezett viszonylag szűk terület adott némi fejtörésre okot a belső tereket újragondoló lakberendezőnek. Lebegő hatású, rozsdamentes acélhúros, modern vonalú és mutatós lépcsőt építettek be, amely önmagában látványelemként is funkcionál, hiszen a...
Vendéglátóink szerencsésnek mondhatók, mivel első közös otthonuk kiválasztásánál mindketten ugyanarra a következtetésre jutottak: egy ház fenntartásához, illetve a városból való kiköltözéshez túl „fiatalok”, de mégis olyan otthonra vágytak, amely csendes, szép környezetben van, lehetőséget teremtve a pihenésre. Gergő és barátnője már régóta Budán éltek, így mindenképp a Duna ezen oldalán szerettek volna maradni. Házigazdánk nem kevés időt töltött a budai oldal lakáshelyzetének feltérképezésével, de a döntés közösen született: a választás egy csendes budai lakópark tetőtéri lakására esett. Sokan félnek a tetőtértől, de Gergőék nagyra értékelték az előnyeit: alacsonyabb négyzetméter-ár, bőséges napfény, és panoráma, amit egy tágas teraszról...
Lapozzon bele

Bejelentkezés

E-mail:

Jelszó:

hirdetés