ÖKOKOMFORT

Lapunk indulása óta szerepel fejlécünkben három szó: lakberendezés, ökológia, környezetkultúra. Nos, a középső szó körül, egész pontosan értelmezésében eléggé sok a félreértés. Lassan már mindenütt, minden öko és bio, ám életünk minősége ettől aligha változott meg alapvetően.
A fejem fájdul bele, amikor végigolvasom X cég (vigyázzunk, máris felsejlik a sajtóper árnyéka!) marketing szövegét, amely szerint az ünnepélyesen üzembe állított masina teljesen környezetbarát. Kiszámították ugyanis, hogy az általuk gyártott gép előállítása során hány tonna széndioxiddal terhelték a környezetet, ám ennek ellensúlyozására megfelelő mennyiségű (nem tudom hány ezer) facsemetét ültettek – Angolában!
Olyan naiv kérdéseket már fel sem teszek, hogy ha a gépet Európában gyártották, itt szennyezték a levegőt, miért Afrikában ültetik a fákat? Azért sem merem feltenni a kérdést, mert attól tartok, leég a telefonvonal a szerkesztőségben, összeomlik levelezési rendszerünk, annyira sokan akarnák közölni velem, hogy ezek szerint még azt sem tudom, hogy a környezetvédelmet csak globálisan szabad értelmezni. Pedig tudom, csak kicsit maradi a gondolkodásom, és úgy vélem, hogy a hibát ott kell kijavítani, ahol azt elkövették. Óvatoskodásom nem ok nélküli. Nem sokkal folyóiratunk indulása után hívott fel telefonon egy környezetvédelmi aktivista, aki leteremtett, hogy ha komolyan gondolom az ökológiát, természetesen újrapapírra kellene nyomtatni a SzépLAK-ot, nem pedig fényes műnyomó papírra. Csak annyit válaszoltam az ifjonti hévvel telefonálónak, hogy az újrapapír – ki tudja, miért – drágább, mint a műnyomó, ráadásul nem hiszem, hogy az olvasók rajonganának a gyengébb minőségű papírra nyomott hóka képekért. Viszont elképzelhető, hogy a kivitelében is vonzó SzépLAK tartalmával mégiscsak tudna híveket szerezni a környezetbarát gondolkodásnak.
A magam részéről kézzelfoghatóbb eredménnyel kecsegtetőnek érzem például a szelektív hulladékgyűjtést is. De csak nőjenek a fák, Angolában is.
Valószínűleg e lapszámunk egyik vezető anyaga (Szalmaház zöldtetővel) miatt ragadott el ennyire a hév. Annak idején, vagy tizenöt éve a mi folyóiratunk mutatta be az első, valóban lakható dombházat. Az ötlet ugyanis mindig is népszerű volt. Többnyire lánglelkű bölcsészek (én is voltam az) fedezték fel, hogy mennyire környezetbarát, természet közeli a földház, ráadásul még olcsó is. Az építőanyag, a talaj ott van a helyszínen, csak ki kell termelni. Igaz, munkaigényes, de hát – legalábbis a sláger szerint – „azért vannak a jó barátok”, majd csak elkészül a ház kalákában. De nem így történt. Az ország számos pontján találhatók félig elkészült földházak. Rendre az derült ki, hogy alábecsülték a költségeket és az építés szakmai buktatóit. Azt az egy dombházat, amit akkor lefényképezhettünk, egy közgazdász építtette. Előre kiszámolta a költségeket, megszorozta kettővel, aztán valamennyit még hozzátett, és ebből a büdzséből az ő háza készen lett.
Szerencsére a valóságot az álmokkal összetévesztő gondolkodás múlóban van. Sőt, mintha újabban már az építtetők tisztában lennének azzal, hogy nem a vélelmezett kisebb költségek, hanem az eredményül kapható más minőség, jobb komfortérzet miatt érdemes az ökoépítés valamelyik módját választani. Múlóban van az is, hogy a földházépítést hóbortos emberek bolondos hobbijának tartják. Tizenöt évvel ezelőtt az akkor bemutatott ház tulajdonosától hallottam, hogy gyereküket megdorgálták az iskolában, mert hogy amikor az volt a feladat, hogy mindenki rajzolja le a saját házukat, ő bizony csak egy buckát rajzolt, tetején virágokkal. Kinevették, hogy azt sem tudja, milyen egy ház. Csak remélni lehet, hogy Nimróddal, aki ősszel megy iskolába, ez nem fog megtörténni.

Lapozzon bele

Bejelentkezés

E-mail:

Jelszó:

hirdetés