Újraindítás

Folyóiratunk kezdeteitől fogva aszimmetrikus levelezésben állok olvasóinkkal. (Én írok havonta egy levelet, nekem – hál’ isten – jóval többen írnak.) Szóval állandóan foglalkoztat a kérdés, hogy a nagyközönségnek szánt levelemben mennyire számolhatok be arról, ami engem személy szerint a leginkább érdekel. Vagy ettől teljesen függetleníteni kellene magamat és megmaradni inkább a semleges vizeken, a lakberendezés szűkebb értelemben vett témáinál. Hiszen mindig lehet elmélkedni a színekről vagy a funkcionális lakberendezésről, és valószínűleg újra és újra el lehet sorolni a hagyományos magyar főzési szokások és az „amerikai konyha” divatjának ellentmondásait. Téma tehát akad, és nincs hiány örökzöldekben sem. Csakhogy rájöttem, végül úgysem tudom megállni, hogy ne arról írjak, ami szerintem a leginkább aktuális. Így volt ez januárban is, és így van ez most, néhány nappal a választások második fordulója előtt. (Mire a SzépLAK az olvasókhoz kerül, rég eldőlt a sokat emlegetett kétharmad kérdése is.)
Az elmúlt nyolc évet két párt ádáz küzdelme jellemezte. A csatának egyetlen vesztese volt, maga az ország. Hogy mi köze ehhez egy lakberendezési magazinnak? Nagyon is sok. A Központi Statisztikai Hivatal elemzéseiben fontos adatként jelenítik meg az adott időszakban felépült új lakások számát és azt, hogy hány új építési engedélyt adtak ki országszerte. A mennyiség évek óta csökken. Ha viszont nincs új építkezés, nincs berendezendő új lakás sem. (Honnan lesz a pályakezdő lakberendezők első munkája?) Hasonlóképp kérdéses az is, hogy kinek lehet majd a javarészt importból származó trendi bútorokat eladni. Persze elképzelhető, hogy mégiscsak lehet. A tapasztalat ugyanis az, hogy válság idején csak a legdrágább luxuscikkek, illetve a legolcsóbb termékek adhatók el. Természetes az is, hogy mindez érinti a nyomtatott sajtót, beleértve a színes lapokat, függetlenül attól, hogy mi az adott folyóirat neve, ki a kiadója. Mostanában szinte kizárólag a bulvár sajtó eladásai nőnek.
Nem nehéz kitalálni, hogy a megalakuló új kormánynak alighanem az lesz az első bejelentése: a kasszában a vártnál is jóval kevesebb pénz van. (Miért? Nyolc év után mire lehet számítani?) Hiszen az elmúlt időszak azt példázta, hogy hazánkban még a korrupciójáról híres egyik afrikai köztársaság elnökének intelmeit sem tartották be, miszerint: Ne lopj. Ha mégis lopsz, lopj keveset. S ha lopsz, ráadásul nem is keveset, legalább fektesd be itthon.
A hazai helyzet elemzésének következménye alighanem az lesz, hogy a győztes párt kénytelen lesz bejelenteni, hogy a programjukban megígérteket nem tudják most teljesíteni. Viszont azonnal hozzáfognak (kétharmados többség esetén) néhány törvénymódosításhoz, ami nem hoz azonnali látható eredményt, de tervezhetővé teszi a jövőt. Biztos, hogy az indulás nem lesz könnyű, és a lakosság (legalábbis kezdetben) csak újabb megszorításokra számíthat. Hamar jöhet a csüggedés, csalódás, kiábrándulás. Ezért mindannyiunk figyelmébe ajánlom a tragikus sorsú amerikai elnök, J. F. Kennedy 1961. januári beiktatási beszédében mondottakat. „Amerikai honfitársaim, ne azt kérdezzétek, mit tehet értetek az ország, hanem azt, hogy ti mit tehettek a hazáért.” Nem lehetne ezt egyszer végre Magyarországon is megkérdezni? Ám nem is biztos, hogy a jelmondatot a tengerentúlról kell vennünk. 1833-ban Kölcsey ugyanezt a gondolatot négy szóban fogalmazta meg: „A haza minden előtt.”

Lapozzon bele

Bejelentkezés

E-mail:

Jelszó:

hirdetés