CSELÉDSZOBA

Bevallom, számomra az egyik legizgalmasabb kérdés, hogy miért lakunk úgy, ahogy. Nem a külsőségekre, a lakás színvilágára, dekorjára gondolok, hanem a legbelső lényegére. A ház vagy lakás térszervezésére, a helyiségek kapcsolatára, arra, hogy az adott lakás mennyire tudja szolgálni használóját, annak életmódját.
Magyarországon a polgárosodás a reformkorral bontakozott ki, de igazából az 1867-es kiegyezéssel gyorsult fel. Figyelemmel a korabeli technikára, mai szemmel nézve hihetetlen iramú építkezés zajlott. Nemcsak a főváros, de vidéki városaink is akkor nyerték el mai napig meghatározó arculatukat. Hatalmas bérházak (néha inkább bérpaloták) épültek. Ezekbe, legalábbis az emeleti lakásokba, a felső középosztályba tartozók költöztek. A százötven-kétszázötven négyzetméteres, sokszobás lakások alaprajzai mintha az arisztokrácia kastélyainak elrendezését másolták volna. Egymásból nyíló szobák végelláthatatlan sora. (Jártak már a fertődi Eszterházy-kastélyban vagy Betléren, az Andrássyak vadászkastélyában?)
A két világháború közötti nagypolgári lakások ugyanezt a módit követték. Azonban jelentősen csökkent az alapterület és a belmagasság. A lényeg viszont változatlan maradt. E lakások két részre tagolódtak. Az egyik az, amelyikben a tulajdonosok/bérlők éltek. Egymásból nyíló szobák, majd’ mindig kétszárnyas ajtókkal. A másik, ettől az élettértől elkülönülve a kiszolgáló rész: a konyha és a cselédszoba. Ez a megosztás annyira szigorú volt, hogy a módosabb lakások „igazi” főbejárata majd mindig a lépcsőházból nyílt, ám volt egy másik is, a körfolyosó (gang) felől is, itt a konyhába lehetett belépni. A konyhából nyílt a cselédszoba. Az elkülönülésre jellemző, hogy az ilyen bérházakban mindig volt egy hátsó (cseléd) lépcsőház is.
A második világháború után ezeket a nagy lakásokat általában két-háromfelé osztották. Így születtek meg a két-hárombérlős társbérletek, amelyek túlzás nélkül – elismerve a tragikus lakáshiány szülte kényszerűséget – torzszülött képződményeknek tekinthetők. A nagy lakásokba több családot költöztettek be, így összességében kétszer-háromszor annyi vadidegen ember lakott egy fedél alatt, mint korábban. A konyha és a fürdőszoba közös használatának rendjét még csak szabályozni lehetett. Na, de a vécéét? Tulajdonképpen a ma sokat szidott házgyári lakásprogram segített hozzá a rettenetes lakásínség enyhítéséhez, a társbérletek felszámolásához. Napjainkban ezek a valamikor volt nagyon szép lakások kezdenek újra divatba jönni, szívesen vásárolják azokat a főváros szépségére rácsodálkozó külföldiek, de újabban a tehetősebb hazaiak számára is vonzó befektetés egy ilyen lakás felújítása. Aki az eredeti állapotot akarja visszaállítani, nagy gondot vesz magára, de legalább látja maga előtt a követendő példát. Aki azonban mássá, a mai igényeknek megfelelővé szeretné alakítani, nyugodtan hirdethet akár ötletpályázatot is, hiszen ez nagyon komoly fejtörést igénylő feladat. (Egy figyelmet érdemlő megoldást a 48-59. oldalon mutatunk be.)
Nagyjából ismerem az új építésű lakások mostanában szokásos alaprajzi elrendezését. Csak néhány a tervezési közhelyekből: minél nagyobb közös tér, kevés ajtó, látványkonyha, házimozi. Aligha vitatható, e lakások napjaink fogyasztói társadalmának korlenyomatai.
Eltűnődöm, vajon mit fognak majd csinálni, hogyan fogják az akkori igények szerint átépíteni harminc-negyven év múlva gyerekeink, unokáink. Igazából azonban nem foglalkoztat a kérdés. Ez majd legyen inkább az ő gondjuk.

Lapozzon bele

Bejelentkezés

E-mail:

Jelszó:

hirdetés